Egy New Yorki zsidó üzletember Benjamin Harrison Freedman (1890-1984) 1961-es washingtoni beszéde változtatások nélkül. Tanuja és bizonyos fokig közvetett, olykor közvetlen résztvevője azoknak a politikai, pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, Valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás teljes körű irányítását. Teljesen zsidó családban nőtt fel, zsidó iskolákba járt és zsidó nevelést kapott. Évtizedekkel később szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. (A fordításnál a szépirodalmat feláldozták a pontosság és korhű ábrázolás oltárán.)
Itt, az Egyesült Államokban a Cionisták és hitsorsaik teljes mértékben ellenőrzik kormányunkat. Számos körülményekből adódóan ennek túl sok és túl összetett oka van, és ennek részleteibe nem érdemes most belemennünk. A cionisták és hittestvéreik úgy uralkodnak az Egyesült Államok felett, mintha ennek az országnak abszolút uralkodói lennének. Mondhatják, hogy ez egy nagyon túlzó álláspont, de hadd tárjam Önök elé, hogy mi történt addig amíg Önök...-nem így akarom mondani - hadd tárjam Önök elé, hogy mi történt addig, amíg MI aludtunk. Magamat is beleértve mindannyian aludtunk. Mi is történt?
Az I. Világháború 1914 nyarán kitört. 1914 volt az az év, amelyben az I. Világháború kitört. Itt is van néhány korombeli aki emlékszik erre. Nost ezt a háborút egyik oldalról Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország vívta. a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt.
Mi történt?
Németország két éven belül megnyerte ezt a háborút. Nemcsak névleg, hanem ténylegesen. A német tengeralattjárók, amelyek meglepték a világot, félresöpörtek minden hajókonvojt az Atlanti-óceánon és Nagy-Britannia ott állt munició nélkül, ott szembesült azzal, hogy egy heti élelmiszer tartalékja van és aztán éhezés. Eközben a Francia hadseregben zendülés tört ki. A francia fiatalság virágjának 600.000 emberét veszítették el a Verduni csatában, Somme mellett. Az orosz hadsereg elpártolt. Fogták a játékszereiket és hazamentek, nem akartak többet háborúsat játszani, nem szerették a Cárt. Az olasz hadsereg is összeomlott.
Nos... Németország... egyetlen lövés sem dördült német földön. Egyetlen ellenséges katona sem lépte át Németország határát. És mégis - Németország békét ajánlott Angliának. Olyan békefeltételeket ajánlottak Angliának, amit ügyvédek "Status quo ante Basis"-nak neveznek. Ez azt jelenti: hagyjuk abba a háborút és legyen minden úgy ahogy a háború előtt volt. 1916 nyarán - Anglia mérlegelte ezt. Komolyan nem volt választásuk. Vagy elfogadja ezt a békeajánlatot, amelyet Németország nagylelkűen felajánlott, vagy folytatja a háborút és elveszíti azt.
Mindeközben a Németországi Cionisták, akik a Kelet-Európai Cionistákat képviseltek elmentek a Brit Háborús Kormánytanácshoz és - rövid leszek, mert ez egy hosszabb történet, de minden dokumentum a birtokomban van, amely igazolja állításaimat, ha valaki kételkedne abban, hogy mindez amit állítok lehetséges-e. A német Cionisták Londonban elmentek a Brit Háborús Kormánytanácshoz és azt mondták: Ide figyeljetek, még meg tudjátok nyerni ezt a háborút! Nem kell feladniuk! Nem kell elfogadni a németek békeajánlatát! Meg tudják nyerni ezt a háborút ha az USA, az Önök Szövetségeseként belép ebbe a háborúba! Az USA nem állt háborúban ebben az időben. Frissek voltunk, fiatalok, gazdagok és erősek. És ők azt mondták Angliának: "Garantálni fogjuk Önöknek, hogy az Egyesült Államokat az Önök szövetségeseként háborúba visszük, hogy harcoljon az Önök oldalán, Ha Önök, nekünk ígrik Palesztinát, miután megnyerik a háborút!" Másszóval ezt az ajánlatot tették: Bevonjuk a háborúba az USA-t az Önök szövetségeseként, ennek az ára Palesztína, miután legyőzték Nmetországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot, megnyerve a háborút.
Angliának annyi joga van odaígérni Palesztínát bárkinek is, mint az USA-nak odaígérni Írországnak Japánt, bármilyen okból is. Az teljességgel abszurd, hogy az a Nagy-Britannia, akinek semmilyen kapcsolat, érdekeltség, jog nem kötött Palesztínához, felajánlja azt, mint egy állami érmét fizettség gyanánt a Cionistáknak az USA háborúba rántásáért. Mégis 1916 októberében ígéretet tettek erre. 1916. október! És röviddel ezután - nem tudom hányan emlékeznek rá az itt ülők közül, - az USA, mely szinte teljesen németbarát volt, teljesen németbarát, mert a sajtó zsidó ellenőrzés alatt volt, a bankárok zsidók voltak, a tömegkommunikáció minden médiuma zsidó ellenőrzés alatt állt és ők németbarátok voltak. mert nagyon sokan közülük Németországból jöttek, és szerették volna ha Németország megveri az orosz Cárt. A zsidók nem szerették a Cárt és nem akarták, hogy Oroszország nyerje ezt a háborút. Így ezek a német bankárok, - Német zsidók - mint a Kuhn-Loeb és más nagy bankok elutasították, hogy akár egy dollárral is támogassák Franciaországot és Nagy-Britanniát, amíg Oroszország szövetségesei. De öntötték a pénzt Németországba, harcoltak Oroszország ellen, próbálták a cári rendszert megdönteni. Ugyanezek a zsidók, amikor lehetőséget láttak Palesztína megszerzésére, elmentek Angliába és megkötötték az említett szerződést.
Ekkor minden megváltozott, mint amikor a forgalomirányító lámpa pirosról zöldre vált. Azok az újságírók akik németbarátként arról írtak az embereknek hogy milyen nehézségei vannak Németországnak Anglia legyőzésében, kereskedelmi és más téren, hirtelen mindannyiuk úgy gondolta, hogy a németek nem jók. Akik utonállók, akik Hunok (!), akik Vöröskeresztes nővérekre lőnek, akik csecsemők kezeit vágják le. Ők lettek a rosszak. Nos, röviddel ezután Wilson Úr hadat üzent Németországnak. A Londoni Cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba Brandeis bíróhoz: "Menj dolgozd meg Wilson elnököt! Megkapjuk Angliától amit akarunk, most menj és dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az USA hadba lépjen!" És pontosan így történt. Így lépett be a háborúba az USA. Nem volt ehhez több jogunk mint ma a Holdon lenni, ahelyett hogy ebben a szobában vagyunk. Nos a háború - az I. Világháború - amelyben az USA-nak semmilyen érdeke nem volt ahhoz hogy az ő háborúja legyen. Belementünk, belehajszoltak minket, közönségesen beszivattak minket ebbe a háborúba, azért hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztínát. Ez az, amit az Egyesült Államok népének soha nem mondtak el. Soha senki nem tudhatta meg, hogy miért léptünk be az I. Világháborúba. Mi történt ezután? Miután beléptünk a háborúba a Cionisták Londonba mentek és azt mondták: Mi teljesítettük a megállapodás ránk eső részét, szeretnénk egy írást arról hogy Önök is betartják az ígéretüket és nekünk adják Palesztínát miután megnyerték a háborút. Mert nem tudták, hogy a háború még egy évig, vagy akár 10 évig fog tartani. Így elkezdtek kidolgozni egy elismervényt. Ez az elismervény egyfajta levél volt, amely egy igen rejtélyes nyelvezetben íródott, úgy hogy a világ nem tudta sokáig valójában miről is van benne szó. Ezt az írást hívták Balfour-deklarációnak.A Balfour-deklaráció csupán Nagy-Britannia ígérete volt, hogy megfizeti a Cionistáknak azt, amit kialkudtak, cserébe azért hogy ők beléptetik a világháborúba az Egyesült Államokat. Noshát ez a nagy Balfour-deklaráció. amiről oly sokat hallanak, ugyanolyan hamis mint a 3 dolláros bankjegy. Nem tudom hogy tehetném még érthetőbbé. Ez volt az ahol a bajok kezdődtek. Az USA belépett a háborúba,szétzúzta Németországot, odamentünk, ez már történelem, tudják mi történt. Amikor a háború véget ért a Németek elmentek Párizsba, a Párizsi békekonferenciára 1919-ben. 117 zsidó volt ott, mint a zsidóságot képviselő delegáció, Bernard Baruch, - aki egybként német állampolgár volt, - vezetésével. Én is ott voltam, kell hogy tudjam.
A zsidók a békekonferencián, amikor feldarabolták Németországot és felparcellázták Európát azok között a nemzetek között, akik valamilyen címen jogot formáltak Európa bizonyos részeire, a zsidók azt mondták: mi van a nekünk ígért Palesztínával? És először ekkor hozták a németek tudomására a Balfour-deklarációt. Így a németek ekkor jöttek rá, hogy erre ment ki a játék, tehát az USA ezért lépett be a háborúba. A németek ekkor fogták fel először hogy miért is vesztettek. Szenvedtek egy óriási mértékű jóvátétel fizetésétől, amit rájuk kényszerítettek, mert a Cionisták Palesztínát akarták és elvoltak szánva arra hogy mindenáron megszerezzék.
Ez egy másik nagyon érdekes problémát vetett fel. Amikor a németek erre rájöttek, természetesen rossz néven vették. Egészen addig, a zsidók egyetlen egy országban sem boldogultak jobban, mint Németországban. (A Hivatalnokok 50%-a, a bírók 70%-a volt zsidó, miközben a teljes lakosság 1%-át sem tették ki, elenyésző kisebbség voltak - a szerző). Ott volt aki százszor fontosabb volt az iparban és a banküzletekben Bernard Baruch. Ott volt Balin Úr, aki két nagy gőzhajózási társaság tulajdonosa volt, ott voltak az észak-német Lloydok, és a Hamburg-Amerikai hajózási társaság, ott volt Bleichrödert, a Hohenzollern-család bankárja, ott voltak a hamburgi Warburgok, a nagy kereskedelmi bankárok, a legnagyobbak az egész világon. A Zsidók nagyon jól boldogultak Németországban, ez nem kérdés. A németek joggal érezték úgy: eladtak bennünket. Ez árulás volt, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani, hogy tegyük fel most 1961-ben háborúban állnánk a Szovjetunióval. És mi győztünk. Ezután azt mondjuk a Szovjetuniónak: Nos, hagyjuk ezt abba, békeajánlatot teszünk, felejtsük el ezt az egészet. És hirtelen Vörös Kína belép a háborúba, mint Szovjetunió szövetségese. Majd háborúba lépésük miatt elvesztenénk a háborút. Elsöprő vereséget, olyan jóvátételi feltételekkel, hogy hasonlót nem is tud az ember elképzelni. Képzeljék el, hogy zeután rájövünk, hogx a saját országunkban élő kínaiak voltak azok, a mi kínai polgáraink, akikről egész eddig azt hittük, lojális állampolgárokként működnek velünk együtt, kiderül, hogy ők árultak el minket a Szovjetuniónak és miattuk, rajtuk keresztül lépett be Vörös Kína ellenünk a háborúba. Hogyan éreznénk ezután a kínaiakkal szemben az Egyesült Államokban? Nem hiszem hogy bárki is közülük mutatkozni mert volna az utcákon. Nem volna elég lámpaoszlop, hogy gondoskodjunk róluk. Képzeljék csak el, hogyan éreznénk? Pontosan így éreztek a németek is a zsidók iránt. "Annyira jók voltunk hozzájuk..." 1905-től amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, a zsidóknak menekülniük kellett Oroszországból, mind Németországba ment és Németország menekültként befogadta őket. Nagyon jól bántak velük és ők eladták a németeket, csőbe húzták őket nem egyébért, Palesztináért, az ő úgynevezett "zsidó nemzeti otthonukért".
Most Nahum Sokolov és a többi vezető és nagy név, akikről olvasni lehet ma a cionizmussal kapcsolatban 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben, 1922-ben és 1923-ban megírták újságjaikban, tele volt a sajtó az ő álláspontjukkal, hogy a németek a zsidók iránti érzéseinek az az oka, hogy rájöttek arra, hogy ezt a nagy vereséget a zsidók közbenjárása okozta az USA háborúba léptetésével. Ezt tehát maguk a zsidók is elismerték. Nem arról volt tehát szó, hogy a németek 1919-ben rájöttek arra, hogy egy pohár zsidó vér ízletesebb, mint a coca-cola vagy a müncheni sör. Nem volt vallásos szinezete, nem volt valláson alapuló ellenérzés velük szemben, az egész politikai volt. Vagy gazdasági, minden, csak nem vallási. Senki sem törődött azzal németországba, hogy egy zsidó hazament, lehúzta a rolót és a "Shema Yisroel"-t, vagy a "Miatyánkot" mondja-e. Senki sem törődött ezzel jobban Németországban ,mint mondjuk az USA-ban. A Németországban később kifejlődött érzésnek egy dologhoz volt köze: A németek a német zsidókat tartották felelősnek súlyos vereségükért. Az első világháború olyan okból lett Németország-ellenes, amiért a németek nem felelősek. Semmiben sem voltak bűnösök. Csak abban hogy sikeresek voltak. Felépítettek egy nagy flottát, felépítették a világkereskedelmet. Emlékezzenek csak Németország Napoleon korában, a Francia Forradalom idején a Német Állam, 300, azaz 300 kis városállamból, hercegségből, grófságokból és hasonlókból állt. 300 kis független politikai egység. És ezidő alatt, Napoleon és Bismarck ideje alatt egy állammá egyesültek. 50 év eltelte után pedig a világ egyik legerősebb hatalmává vált. Hajóflottájuk a Britekével versenyzett, a világ minden táján kereskedtek, olcsóbban szállítottak versenytársaiknál és jobb minőségű termékeket állítottak elő. És mi történt?
Mi lett ennek a következménye?
Anglia, Franciaország és Oroszország szövetkeztek, hogy "Le kell nyomnunk Németországot!" A világ egy történésze sem tudja az okát annak, ami ezt a három országot arra vezette, hogy Németországot ellehetetlenítse a politikában. De haladjunk tovább. Amikor Németország felismerte, hogy a zsidók voltak a felelősek a vereségért, ezt rossz néven vették, de egyetlen zsidónak még a haja szála sem görbült, egyetlen egy hajszál sem. (...) De a zsidók titokban akartak tartani ezt a tenyt. Nem akarták hogy a világ megértse, hogy elárulták Németországot és hogy a németek emiatt nehezteltek. A németek megfelelő intézkedéseket hoztak a Zsidókkal szemben. Mondhatnám diszkriminálták őket ahol csak tudták. Kerülték őket. Ugyanúgy ahogy mi is tennénk a kínaiakkal, katolikusokkal, vagy a négerekkel, ha elárulnának minket. Nos egy idő múlva, a világ zsidói nem igazán tudták mihez kezdjenek, ezért összehívtak egy találkozót Amszterdamban. A világ minden tájáról érkeztek zsidók erre a találkozóra 1933 júliusában. És azt üzenték Németországnak, idézek egy nyilatkozatból: "Menesszétek Hitlert és helyezzetek vissza minden zsidót korábbi poziciójába akár kommunista volt akár nem. Nem bánhattok így velünk. És mi a világ zsidói utlimátumot intézünk hozzátok" Elképzelhetik hogy mit reagáltak erre a németek.
De mit tettek korábban ők (zsidók) Németországban?
1917-ben pár napig a Kommunisták voltak hatalmon Németországban. Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht és egy csoport más zsidó vette át a kormányzást három napra. A császár a háború befejeztekor Hollandiába menekült, mert attól tartott, hogy ugyanúgy a kommunisták fognak hatalomra jutni, mint Oroszországban és akkor ugyanolyan sorsra jut, mint amilyenre a Cár jutott. Így tehát biztonsági okokból Hollandiába menekült. Miután megszűnt a kommunista veszély Németországban, ez teljesen békésen történt. a zsidók még mindig azon fáradoztak hogy visszaszerezzék előző státuszukat. a németek harcoltak ellenük ahogy csak tudtak, de anélkül hogy bárkinek a haja szála is görbült volna. Hasonlóan harcoltak, mint nálunk a prohibicionisták a szesziparban érdekeltekkel szemben. Senkire sem fogtak pisztolyt. Ugyanilyen módon harcoltak a németek a zsidókkal szemben. Ne feledjük, hogy ebben az időben a 80-90 milliós Német lakosságra mellett csak 460.000 zsidó élt, a német lakosság kevesebb, mint 0,5%-a volt zsidó. Mégis ők tartották ellenőrzésük alatt a sajtót, a gazdaság nagy részét, mert az elértéktelenedett pénzzel tudták a márka inflálásával - gyakorlatilag mindent fel tudtak vásárolni.
Amikor 1933-ban Németország visszautasította a zsidók kérését, a Zsidók Világkonferenciája Amszterdamban feloszlott és Samuel Untermeyr úr, aki az amerikai küldöttség vezetője és az egész konferencia elnöke volt, visszajött az Egyesült Államokba és a hajóról a Columbia Broadcasting System stúdióiba ment és egy országos rádióbeszédet tartott a következő üzenettel: "A világ zsidósága szent háborút üzen Németországnak! Szent harcba lépünk a németek ellen. Addig éheztetjük majd őket, ameddig meg nem adják magukat. Világméretű bojkottot kezdeményezünk ellenük. ami tönkre fogja tenni őket, mert exportfüggőségben vannak." Tény hogy Németország élelmiszer-szükségletének 2/3-át külföldről kellett ezidőben behoznia és csak akkor tud importálni, ha van exportjövedelme, más munkából. Tehát ha Nmetország nem tud exportlni a lakosság 2/3-a éhezni fog. Nem lesz több élelmiszer, mint amennyi a lakosság 1/3-ának táplálásához kell. Ebben a nyilatkozatban amit a kezemben tartok és amit a NewYort Times 1933 augusztus 7-én tett közzé, Samuel Untermeyr Úr arctlanul azt állította, hogy ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre. Roosevelt elnök javasolta használatát a Nemzeti Felújítási Hatóságnál, amelynek értelmében mindenkit bojkottálni kellett ha a New Deal által lefektetett szabályokat nem követte - amelyet később a Legfelsőbb Bíróság Alkotmányellenesnek minősített. Ennek ellenére a világ zsidósága meghirdette a bojkottot Németország ellen. ami annyira hatékony volt hogy az egész világon egyetlen üzletben sem lehetett tallni Made in Germany feliratú árút. A Woolworth cég vezetőjétől tudom, hogy több millió dollár értékű porcelánt és edényt dobtak a folyóba, mert üzleteiket bojkottálták. ha bárki is talált egyetlen egy terméket Made in Germany márkajelzéssel, őrséget álltak az üzlet előtt "Hitler" vagy "Gyilkos!" vagy hasonló feliratú táblákkal, valahogy úgy ahogy délen az ülősztájkolók foglalják a helyeket. Egy R.H.Macy nevű cégnél, melynek tulajdonosa a Strauss család, történetesen zsidók történt egyszer, hogy egy asszony talált egy harisnyát ami Chemnitz-ből származott. ezek pamutharisnyák voltak és legalább 20 éve ott voltak már. Láttam ahogy a Macy-t bojkottálták, Emberek százai járkáltak "Gyilkosok" és "Hitleristák" feliratokkal az üzlet előtt. Egészen addig egyetlen zsidónak a haja szála sem görbült Németországban. Egy sem szenvedett, nem haltak éhen, nem voltak gyilkosságok, semmi sem volt.
Természetesen a németek azt kérdezték, kik ezek az emberek, akik bojkottálnak minket, akik munkanélküliséget okoznak, akik miatt gyárak állnak le? Kik ezek akik ezt teszik velünk? Természetes hogy horogkeresztet festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német és adja a pénzét annak a kereskedőnek, aki részt vesz a bojkottjukban, amelynek a célja kiéheztetni Németországot, hogy alávesse magát a világ zsidóságának? Akik diktálni akarják, hogy ki legyen a miniszterelnök, vagy a Kancellár.
A bojkott folytatódott egy ideig, amikor 1938-ban egy fiatal lengyel zsidó besétált a Párizsi német követségre és ott lelőtte az egyik német hivatalnokot, ami után a németek valóban kezdtek durvábbak lenni a németországban élő zsidókkal szemben. Innentől fogva kirakat betörések, zavargások is tapasztalhatóak voltak. Nos, akárki is mondja, - nem szeretem az Antiszemita szót, mert értelmetlen. de Önöknek jelenthet valamit ezért kell használnom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzés alakult ki, hogy felelősek voltak az I. Világháborúért és a világméretű bojkottért. Valamint, később a II. Világháborúért is, mert amikor ez kicsúszott az ellenőrzés alól, elkerülhetetlenn vált, hogy Németország és a világ zsidósága egymásnak feszítsék szarvaikat egy háborúban, kiderítve melyikük éli túl. Amíg Németországban éltem felismertem, hogy a németek úgy látták, hogy Európa vagy Keresztény vagy pedig Kommunista lesz, mert nem létezik köztes állapot. Vagy Kereszténység, vagy Kommunizmus. A németek elhatározták, hogy megpróbálják Kereszténynek megtartani, ha lehetséges. Ezek hatására kezdtek el újrafegyverkezni! 1933 novemberében az Egyesült Államok elismeri a Szovjetuniót. A Szovjetunió egyre erősebbé vált és Németország úgy vélte hamarosan rá kerülhet a sor, ha nem lesznek elég erősek.Ez hasonló ahhoz amit ma is mondunk: "Hamarosan ránk kerül a sor, hacsak nem vagyunk elég erősek". Kormányunk évi 83-84 milliárd dollárt költ honvédelemre mondják. Védelem? Ki ellen? Védekezés az ellen a 40.000 moszkvai kis zsidó ellen, akik átvették Oroszországot! És aztán az ő fondorlatos módjukon ellenőrzésük alá vették a világ sok más országát.
Nos... ami ezt az országot illeti (USA), egy harmadik világháború szélére sodródott, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen és ez meghaladja a képzeletemet. A Zsidók... zsidóknak nevezem őket, mert úgy ismertek hogy zsidók, magam nem hívom őket zsidóknak, úgy hivatkozom rájuk hogy az úgynevezett zsidók, mert én tudom, hogy kik ők. A Kelet-európai zsidők, akik 92%-át teszi ki az önmagukat zsidóknak vallók közül, eredetileg kazárok voltak. Egy háborúskodó törzs volt, akik mélyen Ázsia szívében éltek. Annyira összeférhetetlenek voltak, hogy még Ázsiából is kiüldözték őket Kelet-európa felé - leegyszerűsítve, hogy ne bonyolódjak bele túlságosan Kelet-Európa történelmébe, létrehoztak egy nagy Kazár Birodalmat. 800.000 négyzetmérföld. Oroszország még nem létezett, sem számos más ország. A Kazár Birodalom volt a legnagyobb egész Európában, olyan nagy és hatalmas, hogy amikor más európai uralkodók háborút viseltek a kazárok többször kikölcsönöztek nekik 40.000 katonát, ilyen nagyok és hatalmasok voltak. Fallosz-imádók voltak. Ez obszcén és nem akarok most belemenni a részletekbe, de ez volt az ő vallásuk, mint ahogy ez volt sok más pogány és barbár vallása szerte a világon. A Kazár uralkodó annyira kiábrándult a királysága elfajzása miatt, hogy elhatározta felveszi az egyik, úgymond monoteista hitet. vagy a kereszténységet, vagy az iszlámot, vagy azt amit ma úgy ismernek judaizmus. ami valójában talmudizmus!
Megtáncoltatva az asztalt, "ecc-pecc-kimehecc" alapon kiválasztották az úgymond judaizmust maguknak. Így ez lett az államvallás. Elküldték képviselőiket Pumbedita és Sura talmudista iskoláiba és rabbik ezreit hívták meg. Zsinagógákat és iskolákat nyitottak és a kazár emberke így váltak azzá amit "zsidóknak" hívunk. Nem volt egy sem közülük, akinek az ősei valaha is betették volna a lábukat a Szentföldre. Nemcsak az Ótestamentum történetében, de egészen vissza za idők kezdetéig, egyetlen egy sem volt közülük. Egyikük sem! Mégis ők a keresztényekhez jöttek és arra kérik őket támogassák az ő fegyveres felkelésüket Palesztínában ezt mondván: "Önök segíteni akarják Isten választott Népét, hogy visszatérhessen az Ígéret Földjére, ősi otthonába, nemde? Ez az Önök keresztény kötelessége! Egyik fiunkat odaajándékoztuk Önöknek, mint az Önök Urát és megmentőjét, most vasárnaponként templomba járnak és térdepelve imádnak egy zsidót és mi vagyunk a zsidók!"
De ők Pogány Kazárok, akik ugyanolyan módon tértek meg mint ahogy az írek is áttértek a kereszténységre. Éppen olyan nevetséges a "Szentföld lakóinak" nevezni őket, mintha az 54 millió kínai mohamedánt, araboknak hívnánk. 54 millió! Mohamed csak i.u. 632-ben halt meg, azóta 54 millió kínai választotta önként az iszlámot saját vallásának. Gondolják csak meg, hogy Kínában 2000 mérföldre Arábiától Mekkától Mohamed születési helyétől, képzeljék csak el, hogy az 54 millió kínai úgy döntene, hogy most már "arabnak" nevezi magát, gondoljanak bele! Miért ne mondanák hogy ezek holdkórosok? Bárki aki azt hiszi hogy 54 millió kínaiból arab lett, az megőrült. Mindössze annyit tettek, hogy áttértek egy vallásos hitre, amely az Arábiai Mekkában született. Ugyanez a helyzet az írekkel! Amikor az Írek kereszténnyé váltak senki sem szorította őket az óceánba és senki sem importált a Szentföldre újabb lakókat. Ugyanazok az emberek voltak, csak a kereszténységet fogadták el vallási hitként. Nos, ezeket a pogány-ázsiai türk-finneket, akik a mongoloid fajhoz tartoznak Kelet-Európába (A jelenlegi Ukrajna területére) szorították ki Ázsiából. Mivel a királyuk felvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk, ugyanúgy mint Spanyolországban: ha a király katolikus volt, mindenki katolikus volt. Ha nem, el kellett hagynia Spanyolországot. Így mindenki úgy élt a földön, mint a fák és a bokrok, a saját földjéhez tartozott a feudális rendszerben. Így a Kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk! Képzeljék el milyen ostoba dolog volt a világ keresztény országainak azt mondani: Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az Ígéret Földjére. Létezhet-e ennél nagyobb hazugság?
Létezhet-e ennél nagyobb hazugság? Mivel ők irányítják az újságokat, a hetilapokat, a rádiót, a tévét, a könyvkiadást és mivel minisztereik ott vannak a szószékeken és a politikusaik is ugyanazt mondják, ezért természetes, hogy a feketét fehérnek hinnék, ha elégszer hallják. Nem neveznék többé a feketét feketének többé, elkezdenék fehérnek hívni. És senki sem tehetne ezért Önöknek szemrehányást. Nos hát ez a történelem egyik legnagyobb hazugsága. Ez az oka annak a nyomorúságnak ami a világot sújtja.
Tudják Önök, hogy mit tesznek a Zsidók az Engesztelés Napján, amit Önök olyan szentnek gondolnak? Azokon a napokon.... egy voltam közülük, tehát nem hallomásból tudom, nem azért vagyok itt hogy uszítsak, hanem hogy tényekről számoljak be. Engesztelés napján, amikor elmész a Zsinagógába, elmondod a leges legelső imát- ezt az egyet állva kell elmondani és háromszor megismételve - egy rövid imát a Kol Nidre-t. Ebben egyezséget kötsz a Mindenható Istennel, hogy bármely eskü, fogadalom, vagy kötelezettség, amelyet a következő 12 hónapban teszel érvénytelen. Bármilyen esküt, fogadalmat teszel, vagy kötelezettséget vállalsz a következő 12 hónapban semmis érvénytelen!
Az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret. Ne legyen semmilyen érvénye, Ne legyen semmilyen következménye és így tovább. Továbbá a Talmud azt tanítja hogy bármikor teszel egy esküt, fogadalmat vagy ígéretet, emlékezz a Kol Nidre imára, amit elmondtál az Engesztelés Napján és mentesít a kötelezettségek alól. Mennyire számíthatnak Önök az Ő hűségükre? Annyira számíthatnak a lojalitásukra, mint amennyire a németek számíthattak 1916-ban. Hasonló sorsunk lesz, mint amit Németország elszenvedett és hasonló okból.
A Teljes beszéd megtekinthető a Youtube-on is feliratozva:
Köszönöm a Türelmedet és a Figyelmet! Hamarosan Újabb Kazár történettel jelentkezek! APOCALIPSIS